Tankönyv

A másság csodálata

A nyelvtanulás módszertanának egy alapkövét fogjuk megvizsgálni ebben az anyagban: hogyan közelítsük meg az idegen nyelvi jelenségeket.

1. Bevezető

A másság és annak kezelése át- és átszövi egész életünket. Történhetnek gyilkosságok és háborúk is miatta, de a másik véglet is jelen van: másság nélkül rettentően unalmas lenne az életünk. Az emberek többsége azonban nagyon nehezen tűri. Valahogy úgy csupaszítható le az egész, hogy kimondva vagy elhallgatva úgy érzi az ember: minden, ami nem olyan, mint én vagyok, az valami rossz dolog, és igenis legyen hozzám hasonló!

Jó, jó, mondod most, de mi köze van a másságnak a nyelvtanuláshoz? - Nagyon sok! Jószerivel az egész nyelvtanulás erről szól: meg kell tanulnunk egy olyan kódrendszert, ami más, mint ami a sajátunk. A megtanulandó kódrendszert ráadásul magunkévá kell tenni; nem elég megismerni és elcsodálkozni rajta, de használatba is kell venni. Úgy kell cselekednünk, mintha mi is olyanok lennénk, mások bőrébe kell bújnunk.

Márpedig ez kizárólag akkor működhet sikeresen, ha ezt a másságot, az idegen nyelv másságát nem csak toleráljuk, hanem tiszteljük is. Valaminek a tolerálása azt jelenti, hogy az illető dolgot rossznak tartom. Ez nem megoldás! Ha a nyelvek másságát tolerálod, eljuthatsz valamilyen értékelhető szintre a nyelvtudásban, de igazán mesterien egészen biztosan nem fogod tudni alkalmazni. (Ha pedig még toleráns sem vagy vele szemben, akkor bizony semmi jóra nem számíthatsz.)

Ha azt hiszed, hogy ez csak elméleti fejtegetés, gyere, vizsgáljuk meg, milyen borzasztó károkat okozhat a másság nem-tisztelete, neaggyisten elutasítása a nyelvtanulásban!



2. A nyelvi másság természete

Ha egy embercsoport másféle nyelven kommunikál mint én, az minden bizonnyal azt jelenti, hogy valamilyen szinten másféle kulturális jegyek, másféle szokások, másféle környezet jellemzi az illető csoportot, mint amilyen engem. Ez jó eséllyel hatással van a szókincsére is. Ha egy embercsoport szokásos eledele ilyen meg ilyen, akkor neki bizonyára van arra szókincse is. Lehet csodálkozni tehát azon, hogy a túrós csusza ismeretlen dolog az angolok számára, de ha ezt valaki képtelen természetesnek tartani (sőt elfogadni), az nem látja át a másság természetét. Ne csodálkozz tehát, ha azt hallod, hogy a zsíros kenyér és a székelykáposzta sehogy sem mondható angolul, vagy ha képtelen vagy megtalálni a guy szó magyar fordítását. Ez a nyelvek szókincsbeli mássága. Ha tiszteled, akkor nem szenvedni fogsz attól, hogy nem tudod egy-egy szóval lefordítani ezeket, hanem örülni fogsz neki, hogy ilyen sokszínűséget látsz. Ha erre azt mondod, "örül a franc, hát hogy írjam ki a szótáramba akkor" - nos, akkor sürgősen gondold át a világlátásodat.

A nyelvi másság persze nem csupán a szókincset érinti. Sőt, sokkal inkább megjelenik a nyelv egyéb moduljaiban, így a nyelvtanban is. Az új nyelvtani jelenségek tanulásánál a legnagyobb problémát az szokta okozni, hogy ezt a másságot teljes mértékben ignorálja a nyelvtanuló. Ez pedig ott érhető tetten, hogy a legelső kérdése ez: és hogy mondjuk ezt magyarul? A magyarázat aztán már nem is annyira izgatja, és ragaszkodik ahhoz, hogy az angol nyelv ugyanazt a szabályt alkalmazza a saját berkein belül, mint amilyet a magyar. Ez természetesen rémísztő károkat okoz.

Ha a present perfect igeidőt tanulod, és az első kérdésed az, hogy mondjuk ezt magyarul, akkor a tisztességes válasz az lenne, hogy egyáltalán sehogy. A magyar nyelvben ugyanis nincs present perfect igeidő. Ezt sajnos nagyon sokan képtelenek elfogadni, és kardoskodnak amellett, hogy mégiscsak van, kell, hogy legyen, mert hát miféle nyelv az, amelyik nem olyan, mint a magyar - ez utóbbit persze már csak én tettem hozzá, saját értelmezésemben. De nézd meg, így szokott zajlani a dolog:

  • T: A present perfectet így és így használjuk.
    A tanár elmondja a szabályokat, példát is hoz, mondjuk azt, hogy I have read this book.
  • H: Na de hogy mondjuk ezt magyarul?
    A tanítvány feltehetőleg nem fogta fel a magyarázatot, hiszen a magyarban nincs olyan igei forma, ami ennek a magyarázatnak megfelelő helyzetben lenne alkalmazható.
  • T: Nincs a magyarban befejezett jelen, pontosan ezt a jelentést tehát sehogy nem mondjuk magyarul.
    Ezt persze csak az a tanár mondaná, aki komolyan vette a tanítvány kérdését, ugyanis erre a kérdésre igenis ez a válasz. Sajnos azonban a legtöbb tanár azonnal rávágja erre a kérdésre azt, amit itt a tanár következő megszólalásának írtunk le.
  • H: Na de akkor hogy fordítsam ezt magyarra?
    Cseles megoldás: a nyelvanulásról hirtelen átcsusszantunk a fordítástechnikára. Vedd észre, hogy a present perfect használatát akarjuk most megtanulni. A diák feltételezhetően egyáltalán nem érdeklődik e ponton a fordtástechnika iránt - pedig a kérdése arra vonatkozik -, sokkal inkább arról van szó, hogy nem hiszi el a tanár válaszát, nem hiszi el, hogy ez sehogy sem mondható magyarul, és azt reméli, hogy ha a tanár most mégis ad egy magyar fordítást, akkor ő majd abból meg fogja érteni, mikor és hogyan kell használni ezt a magyartól teljesen eltérő, más formát.
  • T: Fordítani úgy, hogy "Elolvastam ezt a könyvet".
  • H: Jó, akkor múlt idő, nem?
  • T: Nem, ez jelen idő.
  • H: De elolvastam, akkor ez múlt idő!
  • T: Nem-nem, ez jelen. Akkor hasznájuk, ha...
    A tanár itt újra előadja a már korábban előadott magyarázatot, de kiegészíti még ezzel:
    A simple past a múlt, amikor azt mondom: I read this book.
  • H: És ezt a simple past-osat hogy mondjuk magyarul akkor?
  • T: "Elolvastam ezt a könyvet".
    Ezen a ponton a hallgató teljes kavarodást érez, és felmerül benne a gyanú, hogy vagy a tanár nem tudja a dolgot rendesen, vagy az angol nyelv úgy ahogy van megtanulhatatlan.

Mi a tanulság a fenti képzeletbeli párbeszédből? Ha már ezzel kezdtük, akkor fogalmazzunk így: az, hogy a képzeletbeli hallgató nem tiszteli a nyelvek másságát, ezért nem is képes a jó úton haladni a nyelvtanulásban. De mi lenne itt a másság tisztelete?

Először is el kell fogadni, hogy az angol nyelv (és bármely más idegen nyelv is) saját szerkezettel rendelkezik, és azt kell csodálkozással fogadnunk, ha a szerkezetében találunk olyan dolgokat, amelyek a magyarban is éppen úgy néznek ki. Ha ezt elfogadod, akkor biztosan nem az lesz a megértés módja, hogy le akarod fordítani anyanyelvedre az idegen nyelvi jelenségeket, hanem sokkal inkább az, hogy meg akarod fejteni, milyen szabályok alapján használ valamit az angol.

A present perfect-nél maradva: csak az első lépés az, hogy el kell fogadnod, hogy a magyarban egyáltalán nincs ilyen forma, következésképp ha fordítunk ilyesmit, akkor csak "jobb híján" mondunk valamilyen magyar formát rá - de az igazi az lenne, ha nem pusztán elfogadnád, hanem örülnél is neki, és minden erőddel azon lennél, hogy átlásd, miféle szabályok vezérlik az angol nyelvhasználatot ilyen érdekes és új, ilyen más forma alkalmazásánál.

A fenti gondolatmenetet nem lenne jó úgy leegyszerűsíteni, hogy ne akarj mindent azonnal magyarra fordítani - hiszen nem erről szólt az óvás. Magyarra fordítani szoktunk, sőt a nyelvtanulás során egészen hétköznapi feladat ez. De az már a következő lépés legyen, amikor összeveted a magyar és az angol nyelv szerkezetét, és ott is inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy milyen különbségek vannak, nem pedig megpróbálni belepasszírozni az angol szerkezetet a magyar nyelv szerkezetébe (vagy fordítva).


_______________________________
Fekete-fehér nyomtatható változat




search EN EN EN | Saját szótár | Ha valamit, valakit csak dicsérni tudsz, akkor mondd ezt: I have nothing but praise for (him, this etc).